Az általános iskoláról

Kedves Szülők,


A Horvát Köztársaság kormánya úgy döntött, hogy az  Egész Napos Általános Iskola Kísérleti Program résztvevő összes iskola ingyenes egyéb kiegészítő taneszközöket kap. Az egyéb kiegészítő taneszközök közé tartozik az összes munkafüzet, a Technika kultúra doboza, a Gyakorlati készségek doboza, egy rajz mappa, valamint a földrajzi és történelmi atlasz.


Megkérem, hogy önállóan ne rendeljenek egyéb kiegészítő taneszközöket.

Tisztelettel,

Andocsi János, igazgató

Az általános iskolai oktatás – értelme és célja szerint – a tanulók folyamatos szellemi, testi, erkölcsi és szociális fejlődésére irányul, a diákok képességeivel és hajlamaival összhangban.


Intézményünkben nemzeti kisebbségünk tagjai a közoktatási rendszer minden szintjén élhetnek az anyanyelvi oktatás lehetőségével.


Iskolánkban a tanítás egy műszakban zajlik, 8 órai kezdettel, ennek teljes ideje alatt tanári ügyelet működik. A Központ tanulóinak szállítását iskolabusz biztosítja, étkeztetésükhöz pedig saját konyha áll rendelkesésünkre. Az ételeket négy hétre előre összeállított menü alapján készítjük el, és az iskola étkezőjében tálaljuk.